Hírek

Varázskemence napja 2017-ben

„Elhozzuk a fesztivált” címmel jótékonysági gasztronómiai eseményére készülnek a Gyengénlátók Általános Iskolában, Budapesten. Az intézmény udvarán fatüzelésű kemencében sütnek kenyeret fogyatékkal élő gyermekek 2017. május 13-án, immár a harmadik évben.

A Varázskemence napján a fiatalokat gasztronómiai szervezetek és vendéglátóipari iskolák képviselői, valamint gasztrobloggerek segítik.

Amellett, hogy a gyermekek remélhetőleg egy életre szóló élménnyel gazdagodnak majd, a friss illatú és utánozhatatlan ízű, kemencében sült kenyeret a látogatók megkóstolhatják és meg is vásárolhatják, így segítve a résztvevő speciális iskolákat.


A Varázskemence rendezvény szervezőiként egy felejthetetlen napot szeretnének szerezni fogyatékkal élő gyermekeknek: nem kisebbre vállalkozunk, mint, hogy megpróbáljuk betölteni számukra – még ha csak egy pillanatra is – a hiányzó érzékük okozta űrt. A gyerekek által készített kemencés kenyeret a látogatók megkóstolhatják és vásárolhatnak is belőle, amivel egyrészt az adott intézményt segítik, másrészt megmutatják a fiataloknak, hogy az általuk készített termékeknek értéke van.


A „mindenki tud kenyeret sütni” cél, ami miatt a rendezvényt 2015-ben életre hívtuk nem változott. Láttuk az örömöt a gyerekek arcán, a segítő vendéglátós diákok és profi szakemberek arcán. Sokan már másnap kérdezik a tanítót, hogy mennyit kell aludni a következő Varázskemencéig.


A 3. Varázskemence Napja új kihívások elé néz. Nagyon sok fogyatékkal élő gyerek van Magyarországon, akik nem jutnak el a megszámlálhatatlan sok zenei, gasztro, tematikus fesztiválra, vagy a fesztivál nem akadálymentes, vagy anyagilag nem engedhetik meg maguknak.


A Varázskemence Napja 2017-ben olyan rendezvény lesz, amelyik akadálymentes és az igazi fesztivál élményét nyújt a fogyatékkal élő gyermekeknek. Élményt szeretnénk adni, a felhőtlen szórakozás élményét, és azt hogy a kemence mellett bárki megállja a helyét. Az előző években csatlakozott a rendezvényhez közel az összes nagy hazai gasztronómiai és fogyatékosokat támogató szervezet, anyagilag vagy alapanyaggal, a munkájával is támogatja a JóPont Oktatási Alapítvány, a BRFK, Magyar Turisztikai Ügynökség, a Tóalmási Húscsarnok Kft. a METRO áruházak, a Vasutasok Országos Kulturális Egyesülete, a Meta-Inf Informatikai Kft., a Kreatív Kontroll, Zugló Önkormányzata, a Magyar Éttermi Mesterek Klubja, valamint a XVI. kerületgazda.


A program verseny is lesz egyben: összesen 8 speciális nevelési igényű gyermekekkel foglalkozó intézményből (vakok, gyengénlátók, hallássérültek, mozgássérültek, down kórosok
iskolái) érkező 2-3 fős csapatok mérik össze ügyességüket különböző gasztronómiai szervezetek és vendéglátóipari iskolák képviselői, valamint gasztrobloggerek segítségével.


A diákok hagyományos fehérkenyeret sütnek majd fatüzelésű kemencében, majd azokból szendvicseket is gyártanak a látogatóknak. Az elkészült kenyereket a szakmai támogató Magyar Pékek Fejedelmi Rendjének pékmesterei értékelik. A megmérettetésről természetesen mindenki nyertesként távozik.


A kenyereket a gyerekek a főtámogató KemenceMánia fatüzelésű mobil kemencéiben sütik.


A résztvevőknek játékos programokkal is készülünk, hogy ők is átélhessék az igazi fesztiválhangulatot. A gasztro programok (zöldség faragás, sajtkészítés, dietetikai bemutató, interaktív élelmiszerbiztonság) mellett kulturális programokkal is várjuk az érdeklődőket: párnavarrás, BRFK KRESZ park, BRFK lovas és biciklis rendőrök, mentőautó bemutató, babafoglalkoztató, erdei kalamajka musical, a Szent István Ütőegyüttes és a Nemadomfel zenekar.
A sportprogramokon mindenki kedvére kipróbálhatja fogyatékkal élők sportjait, pl. a vakfocit és a csörgőlabdát, kerekesszékes gerelyhajítást vagy a futást bekötött szemmel.


Ahogy már az előző alkalommal is, ugyanekkor rendezzük meg a vendéglátó és pék iskolák tanulóinak „Füstölt húsos kelt tészta” sütő versenyét, amelyre pék, pék-cukrász, szakácsképzést nyújtó iskolák 3 főből álló csapatai nevezhetnek.


A Varázskemence napja teljes egészében non-profit rendezvény. A szervezők és a támogatók önszorgalomból, szabadidőben végzik a program előkészítését és lebonyolítását, azért díjazást nem vesznek fel.


A rendezvény időpontja: 2017. május 13. szombat 9:00-tól 19:00-ig


Helyszín: Gyengénlátók Általános Iskolája – 1147 Budapest, Miskolci út 77. Bővebb információ: Török Szabolcs – 06 20 556 45 38


https://www.facebook.com/events/1884178668472117/

forrás: https://oldalasmagazin.hu/varazskemence-napja-harmadszor/

Vissza a hírekhez
Varázskemence napja 2017-ben
Vissza a tetejére