Hírek

Miért nem megy ki a divatból a füstölt szalonna?

A füstölt szalonna egy időben sok kritikát kapott. Mégsem ment ki a divatból, mert nemcsak jóízű, de egészséges is.

Néhányan, akik nem a természetes emberi ízlés, hanem „könyvek szerint” étkeznek, persze elborzadnak a „füstölt szalonna” szavak hallatán. Vagy csak úgy tesznek, mintha elborzadnának, hogy lebeszéljék magukat a füstölt szalonna, a kolbász és más „bűnösnek” tartott élvezetes étekről, amiket titokban néha ők is kívánnak? Régóta gyanítom, hogy ez utóbbi a helyzet.

Megnyugtatandó őket, hogy nyugodtan követhetik saját ízlésüket, alább közlök néhány érvet.

A füstölt szalonna egészséges

Nem is azzal szeretném kezdeni, hogy az embert húsevőnek alakította ki a természet, a Teremtő vagy az evolúció, és hogy a természettel sohasem tanácsos vitatkozni. Nyilvánvaló ez az emberi faj fogazatából és természetes ösztöneiből.

Hanem arról szólnék inkább, ami valóban hizlal. Ami nem más, mint a finomított szénhidrátok. Mindazok a cukros, lisztes, rizses, burgonyás és egyéb húsmentes ételek, amikkel az „egészséges életmód” egyes hívei a húst próbálják helyettesíteni. Mert valamit enniük nekik is kell.

Ezzel szemben a hús, különösen a zsírosabb fajtájú, kis mennyiségben is segít csökkenteni az étvágyat, és megakadályozza, hogy desszertekkel, egészségtelen ropogtatnivalókkal lakjunk jól.

A szervezet érzi, hogy megfelelő mennyiségű kalóriát kap természetes formában, és nem kíván a kelleténél többet fogyasztani a processzált, hizlaló ételekből.

Érv-e az, hogy finom?

Szerintem igen. Mert ha finomnak érzünk valamit, az éppen azt jelenti, hogy megfelel annak, amit a szervezetünk kíván.

Ismerős érzés, amikor a jól elkészített húsétel fogyasztása után visszatér az erőnk, és úgy érezzük, hogy jobban meg tudunk birkózni a nap hátralévő feladataival, mert azokhoz mérten ettünk? Ha ezt megtagadjuk magunktól, nem is tudunk úgy mindarra összpontosítani, amire kellene, mert energiánk egy része a magunkra kényszerített, mesterkélt étrend betartásával van elfoglalva.

Ne sanyargasd magad,mert nem érdemes! Tekintsd meg kínálatunkat, ha kedved kerekedett egy kis füstölt szalonnára!

Vissza a hírekhez
Miért nem megy ki a divatból a füstölt szalonna?
Vissza a tetejére